
Lívia végre megtalálta a saját útját: azt a módszert, amivel igazán jól érzi magát a bőrében és ami beilleszthető az anyasággal járó mindennapokba is.
Az interjú során őszintén mesél neked a motivációjáról, az életmódváltással járó kihívásokról és azok leküzdéséről.
Emellett azt is megtudhtod, hogy a fogyás mellett milyen más pozitív tapasztalatokkal lett gazdagabb, amikre nem is számított.
Szeretném, ha beleláthatnál, hogyan is adhatnak a FemKraft életmódprogramok számodra is lehetőséget egy teljesen új, boldogabb és egészségesebb élet megteremtésére.
Lívia egy kétgyermekes édesanya. Hozzád hasonlóan túl van már pár életmódváltó próbálkozáson, több-kevesebb sikerrel. Odafigyelt a táplálkozására, rendszeresen mozgott, minden tőle telhetőt megtett, valami még sem stimmelt…
Bár ért el eredményeket, de nem azt az eredményt, amire igazán vágyott.
Ekkor keresett meg engem és kezdte el táplálkozásának személyre szabását – az instrukcióim alapján. A bal oldali képen az életmódreformja első hónapjában látható. (2022 májusa)
