FemKraft

A szakemberek felelőssége az életmódváltásban


Mind a mai napig bevett szokás, hogy ha valaki fogyni szeretne, vagy egészségügyi okokból fogynia kellene, az orvosok/táplálkozási tanácsadók ilyen-olyan diétára fogják. Ha emellett még edzenie is kell, az edzőteremben a „mérlegelés” után jobb esetben megkaphatja szépen a személyre szabott edzéstervét, meg egy étkezési mintát, talán még a fülébe is duruzsol az edzője, hogy melyik gyakorlatot hogy tudja helyesen kivitelezni. Végső soron az egész felelősség a nyakába zúdúl: sikerül-e, vagy sem XKg-tól Y idő alat megszabadulni. Ez pedig az életmódváltás halálra ítélése, hiszen már eleve egy erős stresszszituációból indul ki a egész folyamat.

Rengeteg kudarcba fulladt próbálkozást láttam már, aminek NEM a nem megfelelő diéta, vagy rosszul felépített edzés volt az oka, és nem is a fogyni vágyó hiányzó önuralma. Egyszerűen sem valódi belső motiváció nem állt a háttérben, sem egy megalapozó mentális munka, ahol kiderülne, valaki miért is tart ott ahol tart, milyenek az aktuális életkörülményei és hogyan kezdheti meg a jelenlegi állapotát kiváltó okok felszámolását. Fontosnak tartom kihangsúlyozni: a házastárstól, családtól, orvostól érkező elvárás, külső nyomás, vagy egy önmarcangoló, túlsúlyból fakadó szégyenérzet nem nevezhető motivációnak, sokkal inkább kényszernek, ami még egy adag súlyt rak az emberre, és még több testi és pszihés probléma forrása lehet.

A szakemberek felelőssége itt igen nagy, képesek-e komplexen látni a hozzájuk fordulót, vagy csak az orruk előtt csücsülő problémára fókuszálnak. A szakember legtöbbször nem akarja jobban megismerni az ügyfelét.  Nem kérdezi meg, mire vágyik valójában a páciens/kliens, nem tárja fel a család, valamint az ügyfele étkezési szokásait, nem vizsgálja, hogy fennáll-e esetlegesen valamilyen eddig nem diagnosztizált táplálkozási zavar, ételintolerancia, ételallergia vagy ételérzékenység. Nem firtatja, érte-e bármilyen trauma a klienst (akár sok évvel ezelőtt, a gyermekkorában), és nem tudatosítja az ügyfele/páciense ételhez való viszonyát. Sok szakember képtelen kooperálni más szakterületekel, mert saját érdeke és egója fontosabb számára, mint az ügyfele jóléte – tisztelet a kivételnek!

Aki benne van egy adott szituációban, az nem tudja magát objektíven szemlélni. Hiába akar valaki életmódot váltani, tenni az egészségéért, ha nincsenek meg azok a szakmai tapasztalatai, amik segíthetik őt, és sok felesleges sikertelen próbálkozástól megmenthetik. Ma már információk hada ömlik ránk minden létező forásból, de azt eldönteni, hogy az adott életszituációnkban nekünk mi volna a legcélszerűbb, legészszerűbb, leghatékonyabb, legmegvalósíthatóbb, már nem biztos, hogy olyan egyszerű.

Ezen a ponton látom igazán hangsúlyosnak a szakemberek felelősségét. Ha valaki valóban tenni szeretne magáért, és ehhez segítséget kér egy szakembertől, mint szakember kötelesek vagyunk a tőlünk telhetőt megtenni és legjobb tudásunk szerint segíteni. Szakemberként mi sem vagyunk „mindenttudók”, de sokkal jobban rálátunk egy-egy speciális problémára és tapasztalatainkra alapozva sokkal nagyobb valószínűséggel terelhetjük jó útra az életmódreformot.
Ebben a folyamatban tehát nem csak az életmódot váltani szándékozónak van nagy felelőssége, hanem a szakembernek is. Ha mindkét fél megteszi a tőle telhetőt, akkor közösen garantáltan eredményeket fognak elérni, és mindketten töltődnek a pozitív testi-lelki vátozások által.