Klára, aki nem csak fogyott, de visszakapott napi 2 órát az életéből

Te érezted már magad kimerültnek, fáradtnak annak ellenére is, hogy jól aludtál? Volt, hogy ez az érzés heteken, hónapokon, vagy akár éveken át elkísért és akadályozott abban, hogy az életed élvezni tudd? Megakadályozott a napi feladataidban, és akár rendszeresen nap közbeni alvásra kényszerített…
Klára pontosan így érezte magát az elmúlt években…

Bemutatom neked Tűzkő Klárát, beszédértés-terapeutát és idegrendszeri integrációs mozgásterapeutát, aki lelkiismeretesen és legjobb tudása szerint támogatja a hozzá forduló szülőket és gyermekeiket. Felelősségteljes munkájához a szaktudás és tapasztalat mellett azonban vitalitásra, életenergiára is nagy szüksége van.

Megismerkedésünk mondhatni sorsszerű volt: akkor találkoztunk egy vállalkozóknak szóló tanfolyamon, amikor Klára már nagyon nem érezte jól magát a bőrében. Nem csak a testsúlyával nem volt kibékülve: elmondása szerint kb. 19 éves kora óta minden nap délután le kellett feküdnie pihenni, annyira fáradt volt. Egyetemi előadásokon is gyakran elaludt, önhibáján kívül. A déli órákban már komoly kihívást jelentett számára ébren maradni…

Klára 2021-ben

A FemKraft START életmódprogramnak köszönhetően azonban jelentős változás állt be az életében, életminőségében. Nem csak a felesleges kilók kezdtek el leolvadni róla, de vitalitása is visszatért, és a délutáni 1-2 órás alvásokra sincs már szüksége. Ezt a felszabaduló időt pedig hatékonyan tudja használni vállalkozásában, a gyerekek és szüleik támogatásában.

Ezt a visszajelzést kaptam Klárától:

“Márta javaslatára csak olyan ételeket eszem, amelyek megfelelnek a hormontípusomnak es az anyagcsere típusomnak. Olyan ételeket, amiket egytől egyig szeretek.

Kitapasztaltam, hogy szénhidrátból rendkívül csekély mennyiség esik jól. Tudom, mennyi tejterméket fogyaszthatok baj nélkül. Hetente fél kg-ot csökken a súlyom, de ami igazán lelkesít, az nem a fogyás.

Öröm persze, hogy jobban àllnak a ruhák, de a lènyeg, hogy órákat kaptam vissza az életemből. Korábban fáradékony voltam, délben aludnom kellett 1-2 órát. Ez az idő előbb fél óra sziesztára csökkent, mára akár napokon át el is hagyhatom. Kitartóbb, nyugodtabb, és csinosabb lettem. Haladok tovább. Igyekszem többet mozogni. Köszönöm Márta!”

Klári 2022 júniusában, sugárzóan, 2 hónappal a program megkezdése után

Klárival együtt örülök, amiért ilyen rövid idő alatt ilyen nagy mértékben sikerült javítania az életminőségén. Én csak a módszert adhattam a kezébe, de az ő elhatározása kellett hozzá, neki kellett megtennie a szükséges lépéseket.

Pár nappal ez előtt egy közös ismerősünkkel beszélgettem, aki nemrég személyesen is összefutott Klárival. Azt mondta, hihetetlen, mennyit változott, abszolut szembe ötlő az átalakulása: nem csak hogy csinosabb lett, de egyszerűen sugárzik!

Ha szeretnéd megismerni a módszerem lényegét, tarts velem te is az online webináron 2022 július 7-én 18:00 órakor! A részvétel INGYENES, azonban a férőhelyek száma korlátozott. IDE KATTINTVA tudsz regisztrálni. Téged is szeretettel várlak!

Ha pedig bizonytalan vagy, hogy gyermeked mozgásfejlődése a megfelelő ütemben halad-e, fordulj Klárához bizalommal. Megtalálod őt EZEN a weboldalon.